Bejelentés




Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









 

Jobbik-jövő

 

 

Kevés olyan párt volt, amelyik részletekbe menő választási programot prezentált a lakosság elé, hogy annak alapján nyerje meg a bizalmát. A Fidesznek egyáltalán nem volt, míg a Jobbik egy 67 oldalas meglehetősen jól kidolgozott politikai programmal rukkolt elő, mégis a Fidesz nyert. Ez több következtetésre adhat okot, egy biztos, hogy a jó program még nem elégséges ahhoz, hogy egy párt nyerni tudjon.

 

 

Ám a Jobbiknak ez a mostani programja nem csupán a választási győzelemnek lehetett volna az elősegítője, hanem az előzőkhöz képest egy politikai filozófiai fordulatot is tükrözött. Míg ugyanis korábban hasonítható volt egy antiszemita és romaellenes kirekesztő és erősen nemzetieskedő politikát folytató radikális pártra, amelyet sokan (neo)náci, de legalábbis fasiszta pártként kezeltek, mára ez már eltűnt és a programjuk alapján egy nemzeti demokratikus párt képe rajzolódhat fel számunkra. Még azt sem mondanám, hogy a választási programjukban kiütközik a radikalizmus, hiszen olyan természetesnek tekinthető változásokat akar létrehozni a korábbi orbáni politikai rendszer modellhez képest, amit alkalmasint más pártok is megfogalmaztak. Maga a program a “Magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel” címet viseli, és ez a hármas jelszó egyúttal kijelöli az egész programnak a konkrét tartalmát is. De én most nem erről akarok beszélni, hanem a mindezek előtt megfogalmazott “közjogi rendszerváltás”-ról, ami híven tükrözi a Jobbik elkötelezettségét a mai európai demokrácia mellett.

 

 

Elöljáróban azt kell rögzíteni, hogy nem “rendszerváltás”-ról kell beszélnünk, hanem csupán modellváltásról, hiszen a liberális demokrácia politikai rendszer főtípust lényegében változatlanul megtartja és csupán a mai orbáni modellt akarja átformálni. A program szerint “...egy XXI. századi modern állam nem képzelhető el stabil és demokratikusan működő intézmények nélkül, ahol a független hatalmi ágak ellenőrzik egymás működését, vagyis megvalósul a fékek és ellensúlyok rendszere.” Ennél világosabban tényleg nem írható le a mai liberális demokrácia egyik fő jellemzője, tehát a hatalmi ágak szétválasztásának elve. E feladat megvalósítása érdekében a Jobbik célja visszavezetni Magyarországot a demokratikus fejlődés útjára, ami nyilvánvaló, hiszen a Jobbik egészen másképpen képzeli el a liberális demokráciát, mint a Fidesz. Ezt a célt több lényegi változtatás révén kívánják megoldani, aminek eredője valóban közjogi modellváltás lehet. Az első ezek közül a választási törvény átalakítása, amihez azonban kétharmados parlamenti jóváhagyásra lenne szükség. Ez a feladat szinte mindegyik ellenzéki párt céljai között szerepel, ami azért fontos jelenség, mert ezzel a Jobbik ilyen tekintetben sem lóg ki a sorból. Bár a német modellt részesítenék előnyben és felülvizsgálnák a választási körzetek határait, azért azt látnunk kell, hogy egy választási győzelemhez mindez kevés lehet, tehát máshol kell keresni a győzelem zálogát.

 

 

Fontos céljuk továbbá az, hogy a közvetlenül választott köztársasági elnöki pozíciót teremtsék meg, ami azért pozitív cél, mert ez jobban kifejezné a választók akaratát, és nem a parlamenti erőviszonyok alapján választhatnák meg a legfőbb közjogi méltóságot. Ez már tényleg lényeges közjogi változtatást jelentett volna, de ehhez is kétharmados parlamenti többségre lenne szükség. Ugyanilyen fontos cél az Alkotmánybíróság jogállami “kapuőri” szerepének megteremtése, ami a korábbi jogosítványainak visszaadását jelentette volna. Ezek közé tartozik az, hogy a taláros testület vizsgálhassa az alaptörvény módosításának alkotmányosságát, és az azzal való nem egyezés esetén azt megsemmisíthesse. A bíróságok számára a program szerint olyan feltételeket kell teremteni, hogy csupán a törvényeknek megfelelően, minden befolyástól mentesen tudjon működni. Ehhez a bírósági rendszer teljes reformját ígérik. Hasonló változtatásokat tételez az ügyészség esetén is, ahol teljes átvilágítást tervezett, és a politikailag motivált döntések felelőseit megnevezné és elszámoltatná. A legfőbb ügyészt pedig úgy választanák meg, hogy kizárják a pártpolitikusok megválasztásának lehetőségét. A közjogi modellváltás az alacsonyabb szinten folytatódott volna, ami lényegében a közigazgatási szervezetrendszer átalakítását jelenti. Ennek az új rendszernek az lenne a célja, hogy az állampolgárokat hatékonyan szolgálja és a tevékenysége csak a törvényeknek feleljen meg. Megszüntetnék a kormánymegbízotti pozíciót, és létszámleépítést hajtanának végre.

 

 

A példákat lehetne tovább idézni a programból, de mindezek jól mutatják azt, hogy a Jobbik tényleg gyökeresen átalakította volna a közjogi modellt, ami egy egészen újfajta valóságot hozott volna létre. De itt nem is ez a lényeg, mivel más pártok is hasonlót akartak, hiszen éppen ezért szálltak harcba a hatalomért. A Jobbik esetében itt most az a legfontosabb, hogy mindezek a tervezett változtatások megfelelnek a modern európai liberális demokráciák politikai rendszer modelljeinek. Ugyanilyen politikai rendszer modellt bármelyik más Uniós tagállam felvázolhatott volna, és senki sem találhatott volna abban kivetnivalót. Ezt azért kell kihangsúlyozni, mert Vona Gábornak tényleg sikerült azt a politikai filozófiai fordulatot megvalósítani, amit csak egyszerűen úgy nevezünk, hogy “néppártosodás”. De ennek a fordulatnak nem csupán európai, de hazai politikai jelentősége is van, mert éppen a Jobbik volt az az ellenzéki párt, amelyik a legtöbb szavazatot begyűjtötte és perspektívában a Fidesz kihívójává válhat.

 

 

S éppen ezért kell nagyon fontosnak tekintenünk a Jobbik háza táján ma fellángoló hatalmi harc kimenetelét. Vona Gábor szerintem egy felesleges ígéretet tett a választóinak: ha nem győznek, akkor ő lemond a pártelnöki tisztségéről. Azt ugyanis lehetett korábban is látni, hogy ez nem fog teljesülni. Politikai szempontból pedig helytelen lépés volt az, hogy ezt az ígéretét be is tartotta. Azt belátom, hogy személy szerint Vona Gábor számára ez erkölcsi okokból fontos lépés volt, hogy távlatokban hiteles politikusnak tekintsék. De nézzenek körül: hány pártelnök mondott le a tisztségéről az ellenzéki pártok közül? Nagyon kevés, de egyik sem tekinthető a Fidesz reménybeli váltópártjának. A Jobbik viszont igen, és ezért nem mindegy az, hogy ebből a ma dúló hatalmi harcból melyik oldal kerül ki győztesen. A Toroczkai László által vezetett csoport, amelyik a Jobbik radikalizmusát állítaná vissza, vagy pedig a Sneider Tamás által vezetet csoport, amelyik viszont a korábban megkezdett néppártosodást folytatná? Ez azért sem mindegy, mert a Jobbiknak csak akkor lesz esélye arra, hogy leváltsa a Fideszt, ha a 2018-as választási programjukban meghirdetett célokat 2022-ben ismét csatasorba tudná állítani. Ekkor és csak ekkor válhatna lehetővé az, hogy a többi ellenzéki párt is csatlakozzon a ma már igazi európai típusú demokratikus pártnak tekinthető Jobbikhoz és megpróbálják együttesen leváltani a Fideszt.

 

 

Azt ma már minden önmagát “demokratikusnak” tekintő pártnak tudomásul kell vennie, hogy a Jobbik nélkül nem fogják leváltani a hatalmat. A nagy kérdés itt most az, hogy mindezek tükrében tudomásul veszik-e ezt, valamint képesek-e elfeledni a korábban történteket és csupán a 2018-as választási programban megjelentetett Jobbikot nézik, amelyiket több mint egymillióan támogatnak. Ez az egymillió pedig elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy összegyűljön az a 2,5 - 2,8 milliós szám, ami már biztos ellenzéki győzelmet jelenthet. Azt gondolom, hogy most a balliberális ellenzék térfelén pattog a labda és nekik kell megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyek közöttük és a Jobbik között megteremtik a kapcsolatot és lehetővé teszik az együttműködést.

 

 

Debrecen, 2018. 05. 26.

 

 

******************************************************************

 

Egércincogás

 

 

A magyar politika ismét megmutatta az igazi arculatát: nincs itt szó semmiféle nemzetmegváltó tervekről, cselekedetekről, csupán a pénz a lényeg. Az egészben pedig az a legcifrább, hogy ezt a mutatványt egy olyan párt adta elő, amelyik alig, vagy inkább egyáltalán nem látszódik a politika térképén. De még ez sem a teljes igazság: olyan személyek követték el, akik a lehető legkevesebb vizet zavarják a magyar politika zavaros, büdös és az erkölcstelenséggel telített vizében. A Magyar Liberális Pártról és személy szerint Bősz Anettről és pártvezetőjéről Fodor Gáborról van szó.

 

 

Maga a történet is abszurdnak mutatkozik, hiszen olyan történések után jött létre ez az inkriminált eset, ami nem szokásos egy normális és a saját pártja iránt felelős politikai szereplő esetén. Az MSZP abban a tévhitben ringatta magát, hogy egy az ellenzéken belüli minél szélesebb összefogás alkalmas lehet arra, hogy a Fideszt leváltsák. Maga a pártelnök folyton azt hangsúlyozta, hogy kormányváltó hangulat van, és a balliberális ellenzéknek jó esélyei vannak erre. Ezért hirdették meg az egy pártlista és az egy az egy elleni egyéni képviselőjelölt állításának elvét. Csakhogy ehhez az önfeláldozó és önsorsrontó tervhez alapból nem csatlakozott a Jobbik, az LMP és a Momentum, amely pártok eszmei okokra hivatkoztak. A választási eredmény tudatában ma már azt állíthatjuk, hogy tökéletesen igazuk volt, mert legalább megőrizhették a hitelességüket és főként a választóikat, még ha nem is szólhattak bele a választás kimenetelébe. A DK kezdetben elfogadta ezt szövetséget, de a sok huzavona után, amit Botka László ellenállása Gyurcsány Ferencnek ebbe a szövetségbe való bevétele tekintetében, és későbbi visszavonulása a miniszterelnök-jelöltségtől alapozott meg, később önálló pártlistát állított. Így az MSZP mellett csupán két egyszázalékos párt maradt: a Párbeszéd és a MLP. Így indultak neki annak a választásnak, ahol legalább 10%-os eredményt kellett elérni a parlamentbe jutáshoz és ehhez a 10%-okhoz a két szatellit párt szinte semmit sem tudott hozzátenni. Már most lehet tudni azt, hogy ez az MSZP részéről végzetes húzás volt, amit nem csupán a mai események támasztanak alá, hanem a későbbiek is, amelyek talán az MSZP feloszlatásához is vezethetnek.

 

 

Időközben azonban állítólag február hónapban az MSZP akkori elnöke, Molnár Gyula egy nagylelkű ajánlatot tett a liberális pártnak: a saját állami támogatásából 60 milliót átenged ennek a pártnak a működési költségek fedezésére. Ezt az egyezményt aztán írásba foglalták és rajta kívül aláírta még Karácsony Gergely, az új miniszterelnök-jelöltjük, és Fodor Gábor, a liberális párt elnöke is. A választás után az MSZP-nek át kellett engedni a Párbeszéd részére 3 képviselői helyet és a liberális párt számára egyet. Ekkor jött az a gondolat, hogy a Párbeszéd egy külön frakciót fog alakítani, ami a saját maguk számára érthető is volt, hiszen nem kívánták feladni az identitásukat. Csakhogy egy új frakció alakításához 5 képviselőre volt szükség. Ezért ebbe be kellett venni még a liberális Bősz Anettet is és még egy szocialista képviselőt. Önmagában ez a lépés, ti. egy új frakció alakítása, mindenképpen jó húzás volt, hiszen ezzel a frakció 135 milliót nyer, és sok egyéb más előnyhöz jut a parlamentben. Ekkor jött azonban a bomba: Bősz Anett kijelentette azt, hogy kilép a frakcióból, mert nem látja biztosítottnak a liberális eszmeiségének megjelenítését a parlamentben. Ez nyilvánvalóan egy a hajánál fogva előrángatott ok volt a szakításra, mert a tényleges ok a 60 millió forint volt, amit az MSZP nem adott meg a liberálisok számára. Erre is hivatkozott a liberális párt akkor, amikor az MSZP-t szerződés szegéssel vádolta.

 

 

S itt most álljunk meg egy szóra. Adott egy olyan párt, amelyik szinte észrevehetetlen a politikai palettán és olyan szerencsés helyzetbe került, hogy létezett egy olyan másik párt, amelyik egy képzeletbeli teljes összefogásra alapozva számított arra, hogy leváltja a Fideszt. Az most itt nem fontos, hogy ez miért volt irreális feltételezés. A lényeg az, hogy az MSZP tényleg hitt abban, hogy a két egyszázalékos párt segít abban, hogy a többi ellenzéki párttal együtt legyőzik a hatalmat és kormányváltás lesz. Annyi biztos, hogy sem a Párbeszéd, sem az MLP, ha önállóan indult volna a választáson, akkor az Együtt sorsára jutott volna, tehát be sem kerül majd a parlamentbe. Egyszerűen arról volt szó, hogy az egyszázalékos pártoknak már nem jut hely az új parlamentben, mert a Fidesz ismét kétharmaddal nyert. Ilyen konstelláció mellett a liberális pártnak örülnie kellett volna annak, hogy van egy balek párt, amelyik a saját politikusainak kárára lemond négy képviselői helyről, amelyikből egy nekik jutott. Ilyen nagylelkű ajándékot nem szokás adni egyetlen komoly pártnak sem a politikai konkurensei számára. De az MSZP volt olyan buta, hogy ezt mégis megtette, és ezért ezt Fodor Gábornak csak köszönettel kellett volna fogadnia.. Örülnie kellett volna annak, hogy a pártja, amelyik most nyilvánvalóan a politika szemétdombjára kerülhetett volna, legalább életben marad és egy képviselő személyében még reprezentálja a pártját a parlamentben. Ezzel szemben gyakorlatilag megzsarolta az MSZP-t.

 

 

Korábban 2014-ben is az történt, hogy a balliberális ellenzéki összefogás révén juthatott egy képviselői helyhez az MLP, de akkor maga a pártelnök került be a parlamentbe. A DK ekkor kérte meg Fodor Gábort arra, hogy társuljon velük egy frakcióba, hiszen a DK-nak csupán négy képviselője volt ahhoz. De Fodor arra hivatkozott, hogy meg kívánja tartani a liberális önállóságát, ezért nem jöhetett létre a DK frakciója. Ilyen előzmény után most azt megpróbálni, hogy ismét egy frakció megalakulásának az akadályává váljon, nos, ez egyenlő a politikai öngyilkossággal. Fodor Gábor nem gondolkodik perspektivikusan, hiszen 60 millió forint miatt, ami tulajdonképpen csak morzsának tekinthető egy párt számára a működtetés szempontjából, nos, ennyiért képes szembeköpni a korábbi politikai szövetségesét. Ezek után már az MSZP sem fog bennük bízni, mint ahogy korábban a DK sem bízott bennük. Az MLP olyan egyedül marad, mint az ujjam, és nem kell senkinek sem a politikai palettán sem szövetségesként, sem bármilyen segítségként. Azt gondolom, hogy most a liberális párt megásta a saját politikai sírját, és nem lesz senki sem, aki akár egy könnycseppet is hullajt majd értük. Ez a párt éppúgy a politika süllyesztőjébe fog kerülni, mint sok egyéb más párt, és ha egyáltalán fognak rájuk emlékezni, akkor úgy, hogy egy megbízhatatlan pénz- és hataloméhes emberekből álló párt.

 

 

Mi ebből az egész komédiából a tanulság? Az első talán az, hogy minden pártnak helyesen kell felmérnie és értékelnie a saját politikai erejét és ennek függvényében kell szövetségre lépni bármelyik más párttal. Ezt nem tette meg az MSZP, hanem egy ködös és irreális eszményképet követve vett maga mellé két olyan törpe pártot, amelyek sem együtt, sem külön-külön nem adtak hozzá túl sokat a választási győzelemhez. A szövetségeseknek adott 4 képviselői hely számára valójában kárba veszett, mert 1. az MSZP továbbra is ellenzékben maradt és a feloszlás előtt áll, 2. az ellenzéken belüli konkurensek száma nem csökkent lényegesen, csak az Együtt kiválása történt meg. 3. az MSZP gyakorlatilag egyedül marad, mert a DK most már nem szövetkezik vele, hiszen önállóan is képes bejutni a parlamentbe. A többi törpe párttal pedig nem érdemes szövetségre lépni, mert semmit sem hoz a konyhára, csak visz képviselői helyeket.

 

 

A második tanulság a liberális pártot érinti: az az egér ne cincogjon, akit a macskája tart életben, mert később megeszi reggelire. Az egész történet pikantériája pedig az, hogy mindezt az MLP végül is hiába tette meg, mert időközben a független Mellár Tamás csatlakozott a frakcióhoz. A komédiának vége! Függönyt le!

 

 

 

Debrecen, 2018. 05. 23.

 

 

******************************************************************

 

A jogállamiság kritériumai

 

 

Megint kaptam egy házi feladatott Paragrafus nincknevű kommentelőnktől. De ez most különleges házi feladat, mert egy olyan törvényről van szó, ami még meg sem született, tehát végeredményben érdemben nem is lehet azt minősíteni. Egy törvény tervezetéről csupán azt lehet majd mondani, hogy azt miért kívánta megalkotni a jogalkotó és milyen célt szolgálhat. De azt nem lehet állítani, hogy azzal bizonyos szabadságjogokat akar elvonni tőlünk a jogalkotó, mert még per se nem beszélhetünk jogalkotásról. Márpedig Paragrafus éppen ezt tette akkor, amikor idő előtt farkast kiáltott és egyből a jogállamiság felszámolásáról és a Fidesz leválthatatlanságáról beszélt. De nézzük sorban a dolgokat!

 

 

Paragrafus szerint a régi és egyúttal a leendő igazságügy miniszter beszélt arról, hogy a magyar kormány újra a 2017-ben egyszer már megtorpedózott közigazgatási felsőbb bíróság létrehozását tervezi.” De ez még nem minden, mert ezen felül “a Legfelsőbb Bíróságon is várhatók változások, mert 'a legfőbb bírói fórum átalakítása befejezetlen munka volt'. Kezdjük azzal, hogy a mai új parlamentnek van lehetősége a jogalkotásra, nem pedig az ellenzéknek. Ez a dolgok rendje a liberális demokráciákban és ezen senki, még mi sem tudunk változtatni. Tehát azt kétségbe vonni, hogy a mai parlamentnek nincs meg a törvényes alapja a jogalkotásra, nos, ez minimum a dolgok meg nem értését jelenti. Tovább menve: a mai parlamentben a Fidesznek van kétharmados többsége, ami, szintén a liberális demokráciákra jellemző módon, azt is jelenti, hogy akár az alkotmányt is módosíthatja. S itt most abszolút irreleváns az, hogy a Fidesz miként szerezte meg a kétharmados többséget, a lényeg az, hogy ez létezik és ezt kihasználhatja. Ezekből következik az, hogy a Fidesz olyan törvényt alkothat, ami a saját és nem az ellenzék politikai céljait kívánja megvalósítani, ami ismét nem vethető a Fidesz szemére.. Ez szintén természetes dolog, hiszen ez a kontinentális imperatív jogszemléletből vezethető le. Most úgy látták, hogy a fent jelzett módosításokat meg kell tenniük, amihez nyilvánvalóan adottak a lehetőségeik. Ilyen módon csak azt lehet vizsgálni, hogy a már kész törvény és nem a törvénytervezet, kiállja-e a jogállamiság próbáját, vagy sem.

 

 

A nagy kérdés az, hogy miként értelmezzük a jogállamiság fogalmát, hiszen ahány ember, annyiféle értelmezés van forgalomban. Nekem létezik egy tágabb és egy szűkebb értelmezésem. A tág értelmezés szerint jogállam az a politikai rendszer, amelyet törvények szabályoznak. Itt most figyelmen kívül hagyom azt a tényt, hogy a politikai rendszer működésének irányításában az erkölcsnek és a vallásnak is jelentős szerepe van. Szigorúan véve jogállamról csak akkor beszélhetünk, ha az erkölcs és a vallás politikai rendszert szabályozó szerepe tart a nullához. Ilyen persze csak elméleti szinten létezik, de a jogállam fogalmának helyes értelmezéséhez ezt szükséges volt exponálni. A kérdés itt most az, hogy miért volt szükség a jogállamnak egy ilyen tág értelmezését adni. Azért, mert a történelem során a politikai rendszerek fejlődtek, ezért az összes politikai rendszert csak egy meglehetősen általános tulajdonsággal lehet jellemezni. A tág értelmezésnek az a legfőbb hiányossága, hogy a politikai rendszereket csupán két részre osztja: a törvények nélküli szabályozás időszakára és a törvények által történő szabályozás időszakára. Ez utóbbi pedig akkor jött létre, amikor az őshorda megalkotta az első tabut.

 

 

Az előbbi problémát próbálja megoldani a jogállam szűkebb értelmezése. Eszerint jogállam az a politikai rendszer, amelyben legitim törvények legitim alkalmazása valósul meg. Ez már jobban figyelembe veszi azt, hogy az emberiség történelme során egyrészt a jog természeténél fogva folyamatosan változott a konkrét törvények tartalma, másrészt folyamatosan újraértelmezhették a “legitim”, illetve a “legitimitás” fogalmakat. Jómagam a “legitimitás” fogalma alatt a David Beetham által definiált legitimitást értem. Ebbe a fogalomba első szinten a legalitást, második szinten a normativitást és harmadik szinten a napi legitimitás érvényesülését kell érteni. Ezeket szintén lehet külön-külön értelmezni, ezért meglehet, hogy a részletekben is előállhat eltérő vélemény Paragrafus és az én értelmezésem között.

 

 

A legalitást az biztosítja, hogy a parlament törvényes úton hozza meg az adott jogszabályt. Ez azonban nyilván lehet törvénytelen, de ha így áll a dolog, akkor azon maga a parlament tud változtatni és ily módon létrehozható egy legális törvény. Sokkal problémásabb a normativitás érvényesülése, hiszen az nem egyszerűen törvényességet jelent, hanem emellett még egy bizonyos értékrenddel való megegyezést is. Ezt az értékrendet pedig a Lisszaboni Szerződés írja le, amit persze mindenki a saját érdekei mentén értelmezhet. Egy azonban nem kerülhető meg: ha az Európai Parlament, illetve az Európai Bizottság illetékes szervei úgy ítélik meg, hogy az új jogszabály normatíve nem felel meg a Lisszaboni Szerződés értékrendjének, akkor azt felfüggeszthetik. Mindez azt is jelenti, hogy bár mindenkinek lehet véleménye egy jogszabályról, illetve annak a jogállamiság (és a jogbiztonság) szempontjából történő megítéléséről, de a végső szót mégis az előbb említett két szervezet mondja ki. S itt is lehetnek ám buktatók, mert ezekben a szervezetekben is emberek ülnek és azok szintén egy sajátos módon értelmezhetik a jogállamiság (és a jogbiztonság) fogalmát. Sőt, mivel egyúttal politikusok is, ezért minden értelmezésnek lesznek politikai felhangjai is, amit nyilvánvalóan a politikai haszonszerzés motiválhat. Ezért történhet meg az, hogy némely EP-s képviselői szerint Magyarországgal szemben alkalmazni kell a Lisszaboni Szerződés 7. cikkelyében lefektetett szankciókat. Természetes, hogy ezt sem tekinthetjük abszolút bizonyosságnak a jogállamiság (és a jogbiztonság) meglétének, vagy hiányának kimutatására, mert mindegyik egy politikailag motivált szubjektív véleményt fejez ki.

 

 

 

Végeredményben tehát első lépésben meg kell várnunk azt, hogy a hazai parlament ténylegesen milyen törvényt fog alkotni, majd utána meg kell várnunk azt, hogy az Unió illetékes szervei erről mit mondanak. Röviden: ma még semmit sem mondhatunk egy nem létező törvényről, legkevésbé azt, hogy:Ezzel a húzással a Fidesz hatalma teljessé válik: jogállami eszközökkel nem lehet majd felelősségre vonni és ha úgy akarja, leváltani sem. Gyakorlatilag a jogállam utolsó bástyáját számolja fel a Fidesz.”

 

 

Ebből az idézetből azonban még két dolgot meg kell vizsgálnunk. Az első az, hogy “ezzel a húzással a Fidesz hatalma teljessé válik.” Ha ez tényleg így lenne, akkor Magyarországon valóban diktatúra lenne, sőt, par excellence még liberális demokráciáról sem beszélhetnénk. De ez távolról sincs így. Egyrészt a Fidesz hatalma nem teljes, nem lehet teljes, mert Magyarország nem szuverén nemzetállam, így a hatalom megosztása első lépésben az EP és a nemzeti parlament között valósul meg. További hatalom megosztás létezik az adott nemzetállam alsóbb szintű hatalmi szervei között, mint például a parlament és az önkormányzatok között. Másrészt éppen ezekből következik az, hogy létezik a liberális demokrácia, hiszen a hatalom megosztás elve itt is érvényesülhet.

 

 

 

A másik dolog pedig a Fidesz leválthatóságának a problémája. Ez is létezik, mert minden soron következő országgyűlési képviselő választást megtartottak, azt külső megfigyelők ellenőrizték és rendszerszintű csalást sem tapasztaltak. Az egy külön kérdés, hogy ma ezzel az ellenzékkel nem lehet leváltani a hatalmat. Nyilván szerencsés helyzetben lehet a Fidesz most is, amint az előző két választás során is abban volt, hogy kétharmaddal tudott győzni. S ahogy ezt a pártot ismerjük, nem hagyhatja ki azt a lehetőséget, hogy a maga szája íze szerint alakítsa át akár az alkotmányt is. Ha pedig nem legális úton és/vagy nem normatív jogszabályt alkot meg, akkor olyan helyzet állhat elő, ami végül is szintén a Fidesznek fog kedvezni. Elkezdheti, pontosabban tovább folytathatja a szabadságharcát Brüsszellel szemben és megmutathatja azt a választóinak, hogy mennyire megvédi Magyarország érdekeit velük szemben.

 

 

S az ellenzék? Az ellenzék pedig fogcsikorgatva kénytelen lesz mindezt végignézni, és legfeljebb a rosszallását kifejeznie. A Fidesz viszont nyugodtan vághatja a szemükbe: Vae victis!

 

 

 

Debrecen, 2018. 05. 19.

 

 

******************************************************************

 

Bálványimádók

 

 

Óriási olvasottsága és visszhangja volt a legutóbbi blogbejegyzésemnek nem csupán a honlapjaimon, hanem az egyik közösségi portálon is. Ez utóbbi azért fontos, mert ebbe beszállt egy hivatásos politikus is, mégpedig Szabó Zoltán, a DK ismert arca. Korábban államtitkár volt a Gyurcsány-kormányban, manapság ezen a téren nem juthat szóhoz. S ha már ott nem jeleskedhet, hát megteszi azt máshol. Az alábbiakban annak a beszélgetésnek az egyik részletét adom közre, amit a közösségi honlapon folytattunk.

 

 

Sz. Z.: Ha valaki Székely Szabolcsot kérdezi, a tatárjárásnak is az őszödi beszéd az oka.

 

Én.: Szabó Úr! 1. A választás előtt azt mondták, hogy győzni fogunk. Hogyan tartották meg az ígéretüket? De ugyanezt mondták a 2014-es választás előttis és nem tartották be akkor sem az ígéretüket. Miért gondolnám én azt, hogy 2022-ben szintén győzelmet ígérnek és győzni is fognak. 2. Egy nyugati típusú demokráciában már 2010-ben le kellett volna mondania Gy. F.-nek, de háromszori nagy ruha után tényleg el kellene tűnnie a politikából. Talán több lehetőséget kéne adni másoknak, akik kellő hitelességgel rendelkeznek és akik nagyobb eséllyel veszik fel a küzdelmet Orbán ellen. De amíg oly sok választót lekötnek, addig arra nem lesz lehetőségük.3 Megismétlem: ÉN komolyan gondolom Orbán leváltását, ÖNÖK viszont nem, mert nem hajlandók tudomásul venni azt a tényt, hogy vége, nincs tovább, Önöknek befellegzett, nincs szükségük Önökre a választóknak. 4. 2022-ben sem tudnak egyebet csinálni, mint amit 2014-ben és most 2018-ban tettek, miért gondolják azt, hogy így sikerül majd leváltani Orbánt?! Nem lesz/lehet kormányváltás Önökkel, és ezt lehet prognosztizálni akár 2030-ig, ha továbbra is élni fog az MSZP és a DK. Ezért állíthatom azt, hogy csak a túlélésükre játszanak. Meg a hatalomra és a pénzre....

 

 

Sz. Z.: Székely úr. 1.) MINDEN választás előtt MINDEN párt azt mondja, hogy győzni fog. Ezt nem ígéret, hanem remény. Olyan remény, ami nélkül egy párt egy árva megveszekedett szavazatra sem számíthat. Ki az a hülye, aki olyan pártra szavaz, amelyik azt hirdeti magáról, hogy reménytelen leváltani a kormányt? 2.) Gyurcsány már 2009-ben lemondott, ha netán elkerülte volna a figyelmét. Több lehetőséget nem kell adni senkinek - a politikában mindenkinek ugyanannyi lehetőség jár. Mindenkinek jogában áll pártot alapítani, elindulni a választáson és megnyerni a szavazók egy részének bizalmát. Azt persze értem, hogy a Fidesz országlása nyomán különösen vonzó minta lett egy versenyben úgy nyerni, hogy a konkurencia nem indul, de talán mégsem ez a dolgok normális menete. 3.) Demokráciában azt, hogy vége, nincs tovább, egy politikai erőnek befellegzett, nincs rá szükségük a választóknak, nem önjelölt váteszek szokták megmondani, hanem a választók. Persze, ez itt tényleg nem demokrácia, de ettől még senki nem ruházta föl önt a döntőbírói szereppel, hogy mely ellenzéki pártra van és melyikre nincs szüksége a választónak.A DK-ra és az MSZP-re egymillió ember szavazott, erre a két pártra nyilván nincs szükségük a választóknak, szemben mondjuk a 175 ezres Momentummal vagy a százezres kétfarkúval. 4.) Hogy 2022-ben mit csinálunk majd, azt nem ön fogja megmondani. Főleg nem 2018-ban.

 

Én: Én persze tudom, hogy mindenre megvan a kész jól fazonírozott válasz, de a mai helyzeten ez sem segít. Tessék csak fejjel menni nyugodtan a falnak, majd sorra megkapják a megérdemelt ruhát Orbántól. --- Én csak azokat sajnálom, akik eddig is hittek Önökben, és 2022-ben a 2010-es, 2014-es és a 2018-as esethez hasonlóan fognak csalódni. --- Meddig akarják még ezt művelni? Ha ez megy tovább, akkor Orbán még 90 éves korában is ME lesz, mert benne legalább annyira ég a hatalom és a pénz iránti vágy, mint Gyurcsányban, meg a többi DK-sban. Sok sikert, de én ebben nem kívánok részt venni. (Igaz, eddig sem vettem részt benne 2014. 04. 06. után.....)

 

Sz. Z.: A DK-sokban annyira él a pénz utáni vágy, hogy három éven keresztül egyetlen fillér állami támogatás nélkül, pusztán a tagok és rokonszenvezők támogatásából működött, idén meg 63 helyen nem indított jelöltet az együttműködés érdekében, ami azzal a következménnyel járt, hogy 150 milliós állami támogatásból kényszerült kampányolni, szemben más pártok 600 milliójával. Folytatni meg addig akarjuk, amíg a VÁLASZTÓK nem mondják azt, hogy elég volt. Amíg csak egy választásokon részt nem vevő kiabálja ezt be a pálya széléről, addig nem hagyjuk abba.

 

 

Ebből a szócsatából most csak néhány problémát emelek ki. Az első az, hogy Szabó úr szerint az, amit a választás előtt ígérnek, azt csak reménynek tekinthető. Abból a szempontból tényleg az, hogy minden, a későbbiek során bekövetkező esemény csak valószínűségekkel írható le. Erről szól a valószínűségszámítás. De a politika azért egészen más, mert a politikai erőteret meglehetősen jól lehet értékelni, és még a választás előtt világosan lehetett látni azt, hogy egy szétaprózott ellenzéknek, ahol mellé még két szemben álló táborra is oszlottak a pártok, nos, egy ilyen képződménynek nincs reális esélye arra, hogy legyőzze a Fideszt. Ennek ellenére teljes gőzzel azt kommunikálták, hogy győzni fogunk. Karácsony Gergely pedig már kijelölte az árnyékkormányát, és felsorakozott mögötte a V18 is, akik között valóban kiváló szakemberek voltak. Gyurcsány pedig végre valahára, legalábbis a képzelet szintjén, bebörtönözhette az orbáni maffia összes emberét, és kiszabadíthatta a “politikai foglyokat”, akiket állítólag Orbán nyomására a rács mögé juttattak. Lehetne sorolni a többi példát is, de itt most az a lényeg, hogy komolyan tervezték a kormányváltást, holott arra semmi esélyük sem volt. A nagy kérdés itt most az, hogy miért tették ezt? Talán azért, mert ez a politikai kampány természete, ahogy Szabó Zoltán gondolja? Ha így lenne, akkor sem lehet azt csinálni, hogy a valóságtól teljesen elrugaszkodva etessék a választókat és abban a hitben hagyják, hogy van esély a győzelemre. Ez szemen szedett hazugság volt, amit egyetlen dolog sem indokolhat. Lehet úgy is kampányolni, hogy világossá teszik azt, hogy bár remény az mindig van, mégis a valóság inkább az, hogy a balliberális oldal szerény eredményt fog majd elérni. Egy focihasonlattal élve: a Loki (Debrecen) csapata nem léphet úgy a pályára mondjuk a Barcelona ellen, hogy majd lemossák őket a pályáról. De az reális cél lehet, hogy tisztességgel helytállnak a Barcával szemben és igyekeznek minél kevesebb gólt kapni tőlük. Ez utóbbi esetben nem lehet rájuk mondani azt, hogy hazudtak, félre vezették a szurkolókat, mert a kommunikációjuk a valóságot tükrözte.

 

 

Egy másik probléma: soha sem állítottam azt, hogy a DK-nak nincs joga a választáson indulnia. De, igenis alkotmányos joga van erre. Csak azt kell megvizsgálni, hogy azzal milyen eredményt fognak elérni és főleg teljesülhet-e az az igazán nagy cél, hogy az orbáni hatalmat megdöntsék. Az utóbbira az a válaszom, hogy sohasem fog nyerni az ellenzék addig, amíg a DK Gyurcsánnyal indul a választáson. S ezt már Botka László is világosan látta, és éppen a DK-s bálványimádók készítették ki, tették hiteltelenné, hogy végül is ő maga mondott le a miniszterelnök-jelöltségéről. Gyurcsány már korábban elveszítette a választók bizalmát és ezt bizonyította a korábbi három választás is akkor, amikor az MSZP 2010-ben, majd később a DK 2014-ben és 2018-ban nagyon gyenge eredményt ért el. Az nem tekinthető kiemelkedő sikernek, hogy a DK a mostani választáson hét éves politizálás után 5,37%-os eredményt ért el, amivel a parlamentbe kerülhetett és önálló frakciót alakíthatott. Mellette ott van például a Jobbik eredménye, amelyik párt túlélte a néppártosodás kegyetlen folyamatát, és 19,19%-os eredményt ért el, amivel lényegében megőrizte a választói táborát. De lehet példaként emlegetni azt is, hogy a Momentum csupán egy éves politizálásának eredményeként 3,06%-os eredményt ért el.

 

A harmadik probléma: abban igaza lehet Szabónak, hogy a DK-nek nincs vége, pontosabban még nincs vége, ezért, mivel elvileg mindig van remény, indulni fognak a következő, sőt, az azt követő választáson is. Erre, ismétlem, minden joguk adott. De ha ezt az álláspontot veszik fel irányadónak, akkor nem kell beszélni arról, hogy “leváltjuk Orbánt”, meg “börtönbe küldjük a tolvajokat” és egyéb ehhez hasonlókról. Mondják meg azt, hogy megelégszenek azzal, hogy Orbán udvari ellenzéke lehetnek és Orbán zsoldosaivá váltak. A legnagyobb bűn szerintem az, hogy alaptalanul hintik el azt a reményt, hogy legyőzhetik a Fideszt. Most láthatjuk csak igazán azt, hogy milyen lélektani hatást váltott ki az ellenzéki választók soraiban az, amikor szembesültek a választás végeredményével. Ilyen mély letargiába esett választókkal jó ideig nem lehet komoly politikai cselekményeket végrehajtani, legfeljebb csak erőszakos cselekményeket, amelyeket azonban nem maga a politikai cél inspirál, hanem a düh és a felfokozott indulat. Ilyen tömeget nem lehet kordában sem tartani, bármikor elszabadulhat a pokol, ami azonban alkalmat adhat arra, hogy Orbán a rendvédelmi szerveket bevesse ellenük. Röviden: a következő időszak politikai cselekményei inkább hasonlíthatnak a leszámolásra, egy vérbosszúra, mint egy józan és átgondolt cselekvéssorozatra. Ha a DK ezt felvállalja, akkor nagyon rosszul teszi és ismét csak ártani fog a balliberális ellenzéknek. Ezzel pedig csak gyorsítani fogja ezen pártok széthullását.

 

 

 

Debrecen, 2018. 05. 16.

 

 

********************************************************************

 

A Bálvány két arca

 

 

Ritkán nézem Rónai Egon Húzós című műsorát, mert szinte mindegyik egy kaptafára megy, és kifejezetten személyes jellegű. Az, aki az illető személy iránt nem érdeklődik különösebben, szinte semmit sem mond ez az összeállítás. Nem így történt szerda este, amikor Gyurcsány Ferenc volt az újságíró vendége és aki még most is nagy érdeklődést válthat ki a nézőkben. Számomra pedig azért volt érdekes, mert egy történelmi korszakot idézett fel bennem, amit jómagam is megéltem, mint az akkori MSZP szimpatizánsa.

 

 

Maga a műsor elég hosszú volt ahhoz, hogy minden egyes problémára reflektáljak, nem is lenne ennek értelme, hiszen ahhoz mindenkinek látnia kellene eredetiben az adott beszélgetést. Ez utóbbitól függetlenül azonban van két olyan kérdés, amit mindenképpen érdemes újból elővenni és esetleg más megvilágításba helyezni. Az egyik ilyen probléma az őszödi beszéd kérdése, amit még mind a mai napig nem sikerült a maga valóságában megfejteni. Talán a legfontosabb dolog az, hogy ki, vagy kik szivárogtatták ki ezt a beszédet és milyen céllal. Az egyik verzió szerint az a technikus tette ezt, aki a felvételt készítette, kifejezetten azért, hogy ártson a politikusnak. A másik verziót maga Szanyi Tibor írta meg nekem még a Népszaván lévő blogomba, miszerint a beszédet maga Gyurcsány adta közre azzal a céllal, hogy fedezze és ellentételezze magát az MSZP-beli rosszakaróival szemben, amivel a saját imázsát akarta még pozitívabb színben feltüntetni. Ma már azonban teljesen mindegy az, hogy ki volt a kiszivárogtató, mert az egész eset kifejezetten ártott az akkori egész MSZP-nek, így senkinek sem hozhatott sikert.

 

 

Az őszödi beszéddel kapcsolatban sokan jogosan kritizálták annak bárdolatlan beszédstílusát, amire most Gyurcsány próbált mentséget keresni. Azzal érvelt, hogy egy szűk baráti körben megengedhetőnek tartja azt, hogy közönséges szavakat mondjon elsősorban a mondanivalójának a nyomatékosítása érdekében. Utólag persze állíthatjuk azt, hogy ez mégsem engedhető meg, hiszen azt a politikai ellenfelek felhasználhatják ellene, és például szolgálhat arra, hogy miként nem szabad egy politikusnak beszélni, akár egy meghittnek és jól ismertnek, sőt, barátinak gondolt társaságban sem. Mindenesetre ma már Gyurcsány talán százszor meggondolná azt, hogy milyen szavakat használ akár a saját pártján belül, tehát lehetett egy tanulási folyamat ennek a beszédnek kapcsán is.

 

 

Itt most nyilván nem ez a lényeg, hanem az, hogy maga a beszéd milyen további politikai folyamatokat váltott ki. Rónai szerint a 2006 őszi tüntetéssorozat ennek a beszédnek a folyománya volt, amit a rendőrség rosszul kezelt és ez egy újabb adalék volt az ellenzéknek arra nézve, hogy a kormány vezetői alkalmatlanságát bizonyítsák. Nem árt összevetni ezt a tényt azzal, hogy a Fidesz 2010 és 2018 közötti országlása során olyan súlyos esemény nem történt, mint 2006 őszén. S ezen a tényen az sem változtat, hogy azt milyen úton, módon érte el az Orbán-kormány. De az őszödi beszédnek lehet a következménye az is, hogy 2010-ben az MSZP szégyenletes vereséget szenvedett, amikor a Fidesz kétharmaddal tudott győzni. Sőt, állítja Rónai, az őszödi beszéd következményének is tekinthető a 2014-es és a 2018-as a balliberális ellenzéknek szintén kétharmados veresége. Logikusnak tűnik ez az érvelés, amit jómagam kész vagyok elfogadni. Egy dolgot azért én még hozzáteszek: 2006 őszén valami elszakadt a választókban, mégpedig a hatalom iránti bizalom a törvényes rend fenntartásának képessége iránt. Az akkori MSZP kézzelfoghatóan bebizonyította azt, hogy a 2006 őszi rendbontást és az ehhez hasonló rendzavarást képtelen megfelelően kezelni és nem tudja a lakosság biztonságát garantálni.

 

 

S ez utóbbi dolog vezet át a második problémánkra, mégpedig a 2018-as választási vereség kérdésére. Rónai ugyanis megkérdezte azt Gyurcsánytól, hogy szerinte mi lehet az oka az immár harmadszori kétharmados választási vereségüknek. Erre a kérdésre a politikus kitérő választ adott, mert ő még nem foglalkozott ezzel érdemben. Majd később írni fog egy tanulmányt, amiben kifejti abban az álláspontját. Annyit azonban sejtetett, hogy a Fidesznek sikerült elültetni egyfajta félelmet a választókban a migrációval kapcsolatban és ez vezetett ahhoz, hogy oly sokan szavaztak a Fideszre. Ebben sok igazság van, de hozzá kell tenni még néhány dolgot. Az egyik éppen a 2006 őszi esemény lehet, amikor az akkori hatalom éppen az impotenciájáról tett tanúbizonyságot. Ezzel szemben 2015 nyarán a Fidesz a migránsok tömeges megjelenésekor a határozottságáról és gyors intézkedő képességéről tett tanúbizonyságot. Más szóval: a lakosságban olyan képzet alakulhatott ki, hogy ebben a hatalomban bízni lehet olyan tekintetben, hogy megvédi őket a törvényes rend megsértőivel szemben. S megítélésem szerint éppen ez az újfajta bizalom váltotta ki azt a választói attitűdöt, hogy a Fideszt kell ismét a hatalomba segíteni. Még olyan áron is, hogy szemet kell hunyniuk a mértéktelen korrupciójuk és egyéb más viselt dolgaik felett. Ha tehát ezt a logikát elfogadjuk, akkor az őszödi beszédnek tényleg sok köze volt ahhoz, hogy a Fidesz háromszor egymás után tudott kétharmaddal győzni.

 

 

Mindezeknek viszont olyan következménye lehet, hogy a mai MSZP-nek és a DK-nak vajmi kevés esélye lehet arra nézve, hogy oly mértékben megerősödjön, hogy a 2022-es választáson akár a Fidesz kihívójává váljon. Ha ezt is hozzátesszük a korábbi logikai levezetésükhöz, akkor azt mondhatjuk, hogy az őszödi beszéddel az akkori teljes balliberális garnitúra végleg kiírta magát a hazai politikai mezőnyből. Merész következtetés ez, de nem logikátlan. Éppen ezért furcsának tartom Gyurcsány Ferenc azon erőlködését, hogy továbbra is beverekedje magát a politikai elitbe, és annak meghatározó személyiségévé váljon. Azt gondolom, hogy ez számára sohasem lesz elérhető. Ennek viszont az lesz a következménye, hogy ha valóban és őszintén Orbán Viktor leváltását akarja, akkor neki és vele együtt a régi politikusi garnitúrának ki kell vonulnia a politikából. S itt az sem lehet érv, hogy Gyurcsány számára a politika az életeleme, amint azt ismét kifejtette Rónainak is. Tudomásul kell vennie azt, hogy kellő bizalom nélkül senki sem játszhatja a nagy, tévedhetetlen és rettenthetetlen politikust. Otthon ólomkatonákkal eljátszogathat a homokozójában egy képzeletbeli Orbán elleni választási győzelmet és szintén gondolati síkon bebörtönözheti őt és az egész bandáját, de a valóságban már tényleg nincs sok esélye erre.

 

 

S ahogy szerdán elnéztem az arcát, egy fáradt, idős, megőszült, ráncos arcú embert láttam, akinek már elege van a mocskos demoralizáló és dehonesztáló politikából, de mégis csinálnia kell azt, még ha belegebed is, mert ő nem adhatja fel, mert ő a Bálvány, aki a DK-s hívők szerint Orbán legyőzésére egyedül hivatott. Azt a régi sérelmet, amit szerinte Orbán okozott neki 2006 őszén, és aminek nyomán le kellett 2009-ben mondania az oly nagyon vágyott és szeretett miniszterelnökségéről, nos, azt nem lehet megtorlás nélkül hagyni. Csakhogy akkor 2006 őszén egy teljes fizikai erejében és szellemi képességeinek a csúcsán lévő arcot lehetett látni, ami mára már eltűnt és sohasem fog visszatérni. Mindemellett elég csak az új politikusi gárdára tekintenünk, ahol fiatal, sudár termetű, szép arcú, okos és főleg hiteles hölgyek és urak akarják megdönteni a Fidesz hatalmát, és akkor látjuk csak igazán azt, hogy mennyire esélytelen Gyurcsány erőlködése a hatalom újbóli megszerzésére. Aki akarja, ezt is az őszödi beszéd terhére írhatja.

 

 

Debrecen, 2018. 05. 12.

 

 

********************************************************************

 

Keresztény illiberális demokrácia

 

 

Alaposan felkavarta az eddig nyugodtnak tűnő állóvizet Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjújában akkor, amikor azt állította, hogy a liberális demokrácia helyett a kereszténydemokrácia alapjára épített államot képzelt el hazánk jövőbeli államformájának. Így érvelt: “Nem a liberális demokrácia, hanem a kereszténydemokrácia építése a cél.” Egy illiberális demokrácia képét rajzolta fel, amely felváltaná a liberális demokráciát és helyébe egy kereszténydemokráciára építő politikai rendszert állítana. Már itt is olyan értelmezési kavalkád van, amit csak nagy nehézség révén lehetne kibogozni.

 

 

De idézhetek én ennél sokkal bonyolultabb álláspontot is ugyanerről a problémáról. Eszerint:Az a fajta 'kereszténydemokrácia', amely 'keresztény demokráciát', fából vaskarikát jelent, valójában nem demokrácia, hanem ideológiai elnyomás és diktatúra. Ezek vége mindig gyilkolás lett. Ezt a 'kereszténydemokráciát' állítja Orbán a liberális demokráciával szemben. Ez a 'keresztény-nemzeti' állam, a 'Szent István-i állameszme'. Ennek lényege, hogy a nemzet és a vallás egy. A nemzeti identitás a 'kereszténységgel' azonos, miután politikai okokból felvette a katolicizmust. A magyar azt jelenti, hogy 'keresztény' (katolikus értelemben). Ezért a magyar identitás a katolicizmussal azonos. Ezért katolikus állam maga a nemzeti állam. A magyar nemzeti kormány ezzel a politikai identitással azonos. Mindegy mit csinál, ez a magyar. Ellenfelei idegenek, ha magyarul beszélnek, akkor is.”

 

 

Kiindulásképpen meg kell különböztetnünk a “politikai rendszer” fogalmát a “politikai filozófia” fogalmától. A politikai rendszer mindig egy sajátos működési formát jelent, ami a történelem során fejlődött. Ezzel szemben a politikai filozófia mindig azt az elméleti alapvetést jelenti, aminek alapján egy konkrét politikai rendszert működtethetünk. Nyilvánvaló, hogy ugyanazt a politikai rendszert különböző fajta politikai filozófia alapján lehet működtetni. No mármost, a politikai rendszerek fejlődésében négy főtípust különböztetünk meg, amelyek közül a liberális demokrácia a legelterjedtebb ma a világon. Ez a fajta demokrácia a hűbéri politikai rendszer főtípust váltotta fel és két jellemzője van: a hatalmi ágak szétválasztásának elve és a népszuverenitás elve. Tehát minden olyan politikai rendszert, amely ezt a két paradigmát megvalósítja, liberális demokráciának kell tekintenünk. Maga a “liberális” kifejezés onnan ered, hogy ebben a politikai rendszer főtípusban a társadalmi lét minden területét liberalizálták, beleértve a vallásgyakorlást is. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a katolikus vallás, mint eszme és/vagy filozófia, csupán egy lehet a sok közül, és nem tekinthető a liberális demokráciák kizárólagos jellemzőjének. Ezt bizonyítja az a tény, hogy egy muszlim eszmeiségre épülő liberális demokrácia is éppúgy létezhet, mint egy katolikus eszmeiségre épülő liberális demokrácia.

 

 

Tehát nyilvánvaló az, hogy a liberális demokráciák két paradigmáját különböző politikai filozófia alapján lehet megvalósítani és működtetni, amelynek során különböző liberális demokrácia modellhez jutunk. Amennyiben a liberális politikai filozófiát részesítjük előnyben, akkor egy liberális politikai filozófiára épülő liberális demokrácia modellhez jutunk. A liberalizmus, mint politikai filozófiai eszmerendszer a francia forradalom után fejlődött ki, szellemi atyja Benjamin Constant volt, aki szerint ma már annyira fejlettek az emberi szabadságjogok, hogy inkább az emberi boldogság megkeresésével és társadalmi szintű létrehozásával kell foglalkoznunk. A liberalizmus elveire épülő politikai filozófia tehát az egyéni szabadságjogokat részesíti előnyben és ennek megvalósítását tűzi ki célul a konkrét politikai rendszer modelljében. Ez a modell kétségtelenül pozitív olyan szempontból, hogy a szabadságjogokat terjesztené ki a legvégső határokig, de éppen ez lehet a negatív oldala is. A helyzet ugyanis az, hogy minden szabadságjog egyúttal feltételezi azt, hogy valamilyen kényszer ellensúlyozza azt. Szabadság nem létezhet kényszerek nélkül, ami az egyik oldalon szabadságot biztosít, az a másik oldalon kényszert kell kiváltania. Ez azt is jelenti, hogy a szabadságjogok végtelen kiterjesztésének léteznek határai, amit azonban egyes korokban nem ismertek fel, vagy inkább nem akartak tudomásul venni. Ezért vezethetett például a gátlástalan banki hitelezés több gazdasági világválsághoz, függetlenül attól, hogy a gazdasági válságoknak nem ez az elsődleges kiváltó oka. Ilyen világválság volt az 1929-32-es és a 2008-2013 közötti világválság.

 

 

Vagyis a túlhajszolt liberális politikai filozófiának vannak ám komoly hátrányai és éppen az előbb említett világválságok vezettek oda, hogy egyre többen negligálják a politikai rendszer modell eszmei alapjaként való alkalmazását. Az a hatalom pedig, amelyik nyíltan nemzetinek vallja magát, nem tehet mást, mint tagadja a liberális eszme létjogosultságát egy politikai rendszer modell kiépítéséhez. Ezt tette végeredményben Orbán Viktor is a 2014-es tusványfürdői beszédében, amikor “liberális demokrácia” helyett egy munkaalapú társadalmi rendszer képét vizionálta. De nála a “liberális demokrácia” szóösszetételben a “liberális” szó a liberális politikai filozófiát jelenti, nem pedig a politikai rendszer főtípust. Ez utóbbit ugyanis ab ovo nem tudja megváltoztatni, hiszen hazánk tagja az Európai Uniónak és annak alkotmánya egy liberális demokrácia politikai rendszer főtípust ír le, ami nyilvánvalóan megszabja hazánk politikai rendszer főtípusát is. Orbán Viktor mozgástere tehát csupán arra korlátozódik, hogy ezen belül megválassza azt, hogy milyen modellt építsen ki. Orbán pedig érthető módon a kereszténydemokrata alapokon nyugvó eszmeiséget választhatja, hiszen kereszténydemokratának vallja magát.

 

 

De a kereszténydemokrata politikai filozófiának csak áttételesen van köze a keresztény valláshoz. Az kétségtelen, hogy maga a politikai filozófia a keresztény vallásból fejlődött ki, de a liberális demokráciák létrejöttével ez a politikai filozófia is elvált és önállósodott a vallástól. Nem is történhetett másként, mert a globalizáció miatt az európai nemzetállamokban egyre több nem keresztény vallású egyén jelent meg és telepedett le. S mivel a vallásgyakorlást is liberalizálták, ezért a keresztény vallás innentől kezdve megszűnt a kizárólagos nemzetállami politikai rendszer modellalkotó tényező lenni és “lesüllyedt” az egyik lehetséges modellalkotó tényezővé. Így az sem igaz, hogy a magyar identitás a katolicizmussal azonos. Egy baloldali párt választási győzelme ugyanis egy egészen más politikai filozófia megvalósítási lehetőségét hordozza magában, amivel annullálja a korábbi keresztény politikai filozófiát, miközben megtartja a keresztény humanitást és nem likvidálja a keresztény vallást sem. Egy szocdem kormány esetén pedig a katolicizmusnak sokkal kevesebb befolyása lehet a politikai rendszer modell működtetéséhez, mint korábban volt, ezért a nemzeti identitás kérdése egészen másként vetődik fel.

 

 

Az elmondottak alapján nem lehet azt sem állítani, hogy az orbáni modell azonos lenne az “illiberális demokráciá”-val. Ebben a szóösszetételben ugyanis az “illiberális” szó, szemben az orbáni retorikával, azt jelenti, hogy a liberális demokrácia politikai rendszer főtípusokra jellemző paradigmák nem, vagy csupán részlegesen teljesülnek. Más szóval: külsőségekben liberális demokrácia politikai rendszer főtípus, de lényegét tekintve nem az, és nem tudni, hogy mi. Ezeket a politikai rendszereket általában autoriter, vagy diktatórikus rendszerekként írják le, ami megint hibás jellemzés. Egy diktatúra ugyanis csak egy demokrácia ellenében értelmezhető. S itt van a legnagyobb probléma, hiszen 1. melyik demokráciához viszonyítva jellemzünk diktatórikusnak egy politikai rendszer modellt, 2. milyen jellemzők alapján állítjuk azt, hogy a vizsgált rendszer nem liberális demokrácia, és végül 3. hogyan, milyen módszerrel bizonyítjuk be azt, hogy az adott jellemzők valóban hiányoznak a vizsgált politikai rendszer modell esetében. Magyarán: egy politikai rendszer modell megítélésénél nincsenek objektív mutatók a minősítésére, így igazán talán nem is lehet megállapítani azt, hogy itt és most “illiberális demokráciáról” van szó, vagy pedig teljesíti a liberális demokráciáknál megkövetelt jellemzőket. Ezért sokszor inkább egy véleménynek tekinthető az, hogy az illető politikai rendszer modell “illiberális demokrácia”. Ez a helyzet pedig igencsak alkalmas arra, hogy a politikai harc során bármelyik politikai rendszer modellre rásüssék a diktatúra bélyegét. Ezért sem vehető komolyan az a Judith Sargentini által beterjesztett jelentés, amit az EB számára készített el, mert az nem egy objektív felmérésen alapult, hanem csupán vélemény nyilvánításnak tekinthető. Ugyanilyen hiányosságai voltak korábban a Tavares-jelentésnek is, amit ennek ellenére az EP elfogadott. Ez utóbbinál pedig az számított, hogy az EP-ben a szavazás alatt hány Orbánt támogató képviselő volt.

 

 

Végül ha összegezni akarom a mai helyzetet, azt mondhatom, hogy Orbán Viktor a pénteki rádióbeszédében semmi újat sem mondott, csak a korábbiakat más szavakkal írta le, ami alkalmas lehetett arra, hogy az ellenzék jót csámcsogjon rajta. Váljon az egészségükre!

 

 

Debrecen, 2018. 05. 09.

 

 

*********************************************************

 

Orbán új kormánya

 

Lassan megalakul Orbán Viktor negyedik kormánya, amelyik egyúttal sorrendben már a harmadik kormány lesz 2010 óta. Egy liberális demokrácia életében jelentős esemény ez, hiszen egy jól működő kormány alapvető feltétele annak, hogy az egyéni szabadságjogok a gyakorlatban is teljesülhessenek, érvényre jussanak. Egy kormánynál csak a parlament jó működése a fontosabb, hiszen maga a parlament az, amelyik a törvények megalkotásával egyúttal kijelöli azt a keretet, amelyek között érvényesülhetnek az emberi szabadságjogok. Már John Locke is megkülönböztetett törvényhozó és végrehajtó hatalmat. A törvényhozó hatalom szerinte “.....az a hatalom, amelynek joga van megszabni hogyan használják fel az állam erejét a tagjainak a megvédésére.” Emellett: “....kell, hogy legyen egy állandóan működő hatalom, amely gondoskodik a megalkotott és továbbra is érvényben lévő törvények végrehajtásáról....” E két hatalom tehát egymást kölcsönösen feltételezi és szoros egységben kell működnie. Más szavakkal: mindkét hatalomnak célszerűen és hatékonyan kell teljesítenie ahhoz, hogy a lehető legjobban kihasználhassák azokat a lehetőségeket, amelyek az állam számára rendelkezésre állnak.

 

 

Ez utóbbi tételt azonban manapság igencsak nehéz végrehajtani, hiszen oly sok tényező befolyásolhatja azt, hogy milyen legyen egy konkrét végrehajtó hatalom összetétele. S mivel mindig a kijelölt kormányfőnek van joga arra, hogy kiválassza a minisztertársait, ezért a szubjektivizmusnak tényleg tág határai lehetnek. Itt most már nem csupán a tehetség, a rátermettség, az iskolázottság és egyéb emberi tényezők játszanak szerepet a kiválasztásnál, hanem a pártérdekek , sőt, az illető kormányfő hatalmi ambíciói is. Ez utóbbit vélem én kirajzolódni a mostani kormányalakítási folyamatból Orbán Viktor esetében. Az első ilyen momentum az, hogy míg 2014-ben szinte változatlanul meghagyta a régi kormánytagokat, addig most jelentős átalakítást eszközölt. Sok régi miniszternek kellett mennie, hogy egy-egy újabb váltsa fel őket. Számomra ez azt jelezheti, hogy Orbán Viktor világossá akarja tenni ismételten azt, hogy mindenki az ő akaratának van alárendelve, még a nagy hatalmú miniszterek is. Egy sikeres választás, még ha korábban az illető miniszter ehhez kitűnően hozzájárult, mindezt megváltoztathatja, és egy hajánál fogva előrángatott okra hivatkozva meneszteni fogja őt is. Itt most nem lehet arra sem gondolni, hogy ezzel a mostani minisztercserékkel a szakmaiságot akarja fokozni, mert ez nem áll mindenkire. Bár mondjuk a fölművelésügy terén a régi jogász minisztert egy agrárszakember, Nagy István követi, addig az emberi erőforrások minisztériumánál a korábbi papot egy java korban lévő onkológus professzor, Kásler Miklós váltja fel. Az utóbbiról ugyan feltételezhető az, hogy kiválóan ért a szakmájához, az onkológiához, de nincs kormányzati tapasztalata, így egy egészen új terület és új feladatokkal vár majd reá. Jobban el tudtam volna képzelni itt Novák Katalint, aki korábban a családügyért felelt államtitkári rangban és aki jobban jelezhette volna Orbán elkötelezettségét a demográfiai adatok javítása terén. Tehát itt nem lehet konzekvens koncepciót feltételezni.

 

 

Megítélésem szerint Orbán Viktor a saját hatalmát is bebetonozhatja azzal, hogy célszerűen választja ki az új minisztereit. Ismeretes, hogy Lázár János és Rogán Antal között hol nyíltan, hol pedig a fű alatt kemény hatalmi versengés történt a kormányfő mögötti második hatalmi pozíció megszerzése érdekében. Azt gondolhatta az ember, hogy mindez azért történhetett, mert ők akarnak Orbán Viktor helyébe lépni, tehát végeredményben a Fidesz vezető posztjáért történt versengés. A mai helyzet alapján úgy néz ki a dolog, hogy ezt a párharcot Rogán Antal nyerte meg, mert ő marad a helyén, tehát a kormányfő kabinetirodáját fogja vezetni, míg Lázár János a hódmezővásárhelyi választókerületének lesz az országgyűlési képviselője. Itt sem lehet konzekvens koncepciót feltételezni, mert szerintem Lázár János jól látta el a miniszteri teendőit, továbbá kellő szakmai felkészültséggel és emberi jellemzőkkel rendelkezett ahhoz, hogy sikerrel vigye tovább a miniszterelnökség irányítását. De Orbán Viktor most is megmutatta azt, hogy nem akar nyugdíjba menni, még mindig ő az úr a háznál, és kénye kedve szerint alakíthatja a kormány struktúráját.

 

 

Ezzel párhuzamosan pozitív fejleménynek tartom azt, hogy Lázár János helyére Gulyás Gergely, a Fidesz korábbi frakcióvezetője kerül. Az ő kinevezése egyúttal a fiatalítás képét villantja fel előttem, ami mindenképpen jónak tekinthető. Gulyás Gergely nem csupán kiváló jogi szakember, de eddig mindig kívül esett a nagy korrupciós botrányok köréből, ami manapság különösen a Fidesznél nem lebecsülendő dolog. Lázár János esetében ugyanis több korrupció gyanús körülmény adódott, amit azonban a korábbi miniszternek sikerült eddig megmagyaráznia. Ilyen ügye volt a földvásárlás, a feleségének nyújtott indokolatlanul nagy állami támogatás, és még több hasonló ügy. Az emberek szemében kialakulhatott tehát egy olyan kép, miszerint bár Lázár János valóban kiváló szakember, mégis hajlamos arra, hogy a funkciójából adódó lehetőségeket a saját javára gyümölcsöztesse. Ezt ugyan az országgyűlési képviselői munkája során is meg tudja majd tenni, de legalább nem lesz a kormányzat kirakatában, ezért talán nem fognak majd annyi figyelmet fordítani reá.

 

 

 

Az biztos, hogy az új miniszterek eddigi pályafutásuk során is elég sokat tettek azért, hogy róluk negatív kép alakulhasson ki, ami jó lehetőséget ad arra nézve, hogy az ellenzék jót csámcsogjon egyes kijelentéseiken. Elég csak a korábban is szóba hozott Kásler Miklósra utalnom, aki Balog Zoltánt váltja majd az Emmi élén. Az egyik kijelentése szerint. ha nem lenne abortusztörvény, akkor ma húszmillió magyar élne hazánkban. Ez a megállapítás nyilvánvalóan azt kívánalmat sugalmazza, hogy milyen jó lenne hazánknak az, ha nem lenne abortusztörvény, mert már akkor húszmillióan lennénk. Ha viszont nem létezne abortusztörvény, akkor minden nőnek, aki áldott állapotba kerül, meg kellene szülnie a gyermekét, akár tetszik neki, akár nem. Vagy pedig marad számára a kontárok meglehetősen kockázatos segítsége a művi terhesség megszakítás érdekében. Vagyis mintha azt mondaná, hogy milyen jó lenne, ha a hazai jogrend nem biztosítaná a nőknek azt az egyéni szabadságjogát, hogy maguk választhassák meg mikor szüljenek és hány gyermeknek adjanak életet. Feltehetően nem ezt akarta mondani a professzor, de egy ilyen kijelentés után vajon az ellenzék nem azt fogja kiáltani, hogy legalábbis ezen a téren diktatúra van. S ha már a szülés terén a kormány diktátumot akar megvalósítani, akkor, gondolhatja az ellenzék, miért ne akarná ezt a kormányzás másik területén is megvalósítani. Ez ugyan csúsztatás a javából, de ahogyan ismerjük a hazai politikai életet, ilyen következtetésre juthatna sok ellenzéki politikus.

 

 

 

Kásler Miklós egy másik, már most sokat idézett kijelentése szerint a halálos betegségek jó 70-80%-át el lehetne kerülni a tízparancsolat betartásával. Ez is egy olyan kijelentése a szakembernek, amit a félreértelmezési lehetősége miatt az ellenzék már most alaposan kielemez. Van is rá oka, hiszen egyrészt nem tudjuk, hogy melyik parancsolatokra gondolt, hiszen például a szülők tiszteletének nem sok köze van a betegségek halálos kimenetéléhez. Ez a tétel továbbá azt sugalmazza, hogy a betegségeket lehet ráolvasással is gyógyítani. Hiszen mi az, ha nem ráolvasás, amikor folyton a tízparancsolatot mormolják, miközben valakit mondjuk a rákból kellene kigyógyítani. Más szavakkal a tudományos módszerek mellett, vagy azokkal ellentétben pusztán a hit erejével lehet gyógyítani, ami nyilvánvalóan szembe megy a mai tudományos orvosi módszerekkel. Mindez a két példa mutatja azt, hogy egy miniszter kellően nem megalapozott kiválasztásával már a kezdet kezdetén egy stigmával indulhat az új kormány új minisztere, ami rávetülhet az egész kormányra is. Ezen túlmenően a későbbiek során magának az új miniszternek kell mosakodnia a korábbi kijelentései miatt, és megmagyarázni azt, hogy végül is hogyan értette a korábbi kijelentéseit.

 

 

Az előbbinél sokkal több problémát hordozhat magában Bártfai-Mager Andrea miniszteri kinevezése, aki Seszták Miklós posztját veszi át. Annak nyilván örülhetünk, hogy egy nővel több személy lesz a kormányzatban, de az új miniszter múltja nem engedhet erre következtetni. Nevezett személy 165 négyzetméteres rózsadombi lakásán (már ez is egy stigma lehet!) ugyanis olyan bűnszervezet működött, amelyik milliárdokkal károsította meg a költségvetést. Bár az nem bizonyított, hogy ebben az új miniszter is tevékenyen részt vállalt, mégis az ellenzék máris a lemondatását követeli. Annyi tény, hogy az új miniszter további működését mindig elkíséri az a vádaskodás, hogy egy maffiának volt a tagja, akár igaz ez, akár nem, akár bebizonyították ezt, akár nem. Ilyen a mi kis politikai morálunk.

 

 

 

Tehát látható az, hogy az kormányzati struktúra hordozhat sok pozitív fejleményt, de sok eleve benne lévő problémát is, ami mindenképpen árnyékot vethet a kormány további munkájára.

 

 

 

Debrecen, 2018. 05. 05.

 

 

********************************************************************

 

Becsokizva

 

 

Ez a mostani bejegyzésem nem az eddig megszokott elemzés lesz, hanem néhány olyan problémát szeretnék helyre tenni, megmagyarázni, amit a hozzászólók vetettek fel a legutóbbi bejegyzésem olvasása során. Elsőként a címet kell megmagyaráznom. Az egyik kommentelő azt írta, hogy ez a Tarski becsokizott. Nyilván mást akart írni, ami nem éppen hízelgő lenne a számomra, és csupán a jólneveltsége tartotta vissza attól, hogy amit gondolt, azt nem írta le. Szeretném világossá tennie azt, hogy 1990 óta egyáltalán nem iszom szeszt, kábítószert pedig életemben soha sem fogyasztottam, és képzeljék el, így is nagyon jól érzem magamat. Továbbá: minden egyes bejegyzésemet legalább 6-8 alkalommal átolvasom, és szinte minden egyes olvasás során javítok rajta. Ez a munkastílus alakult ki nálam, amin nem szeretnék ma már változtatni, mert szerintem ez számomra bevált módszer. Ez pedig azt is jelenti, hogy minden egyes blogbejegyzésemben azt a gondolatrendszert jelenítem meg, lehetőleg pontosan, közérthetően és szabatosan, amit mondani akarok. Nyilván ez sokaknak nem tetszik, elsősorban a tartalma miatt, de ennek így is kell lennie, merthogy ahány ember, annyi vélemény lehet egy adott problémáról. Ezt én tehát természetesnek veszem, és ezért én nem vagyok mérges.

 

 

Egy másik kommentelő azt javasolta, hogy alakítsak egy pártot és majd akkor megmutathatom azt, hogy mennyire vagyok hiteles személyiség. Egy új párt megalakítását én ma már nem tudom felvállalni, mert meglehetősen öreg vagyok ahhoz, és azt se tudom, hogy meddig fogok még élni. Ma úgy néz ki a helyzet, hogy minden napnak örülnöm kell, mert elég sokan voltak olyanok, akik még az én mai életkoromat sem érték meg. De van ennél egy sokkal nyomósabb ok arra nézve, hogy miért nem alakítok pártot. Úgy alakult a tudományos életpályám, hogy idősebb koromra jutottam el odáig, hogy életem fő műveit sikerült megírnom. Erről az Olvasó egy másik honlapon tud tájékozódni. Természetesen több jól felkészült szakember elolvasta azokat és véleményezte mindegyiket. Ennek alapján állíthatom azt, hogy értékeseknek kell tartanom azokat, ami egyúttal meghatározta a további életpályámat is. Ennek az a lényege, hogy jómagam nem mutatkozhatom másnak, mint egy a politikai filozófiához kissé értő szakemberként. Minden ettől eltérő viselkedésmód csak ronthat a műveim értékén. Márpedig számomra ma már sokkal fontosabb az, ha a műveim révén ismernek meg ma és a halálom után is.

 

 

Azt ugyanis már Spinoza is megmondta, hogy egy politikusnak mindig a hallgatóságának az átlag értelmi színvonalához kell igazítania a mondanivalóját ahhoz, hogy bármilyen eredményt el tudjon érni. Ezt írja: “....ha valaki az egész népet....akarja valamire megtanítani, …..érveit és tanításának definícióit …. az emberi nem legnagyobb részének felfogóképességéhez kell alkalmaznia.....különben csak a tudósoknak ír, vagyis viszonylag csak igen kevés ember tudja őt megérteni”. Így cselekedett maga Mózes is, aki a maroknyi céltalanul és vezér nélkül kószáló zsidó csoportot állammá tudott szerveznie és ezzel tulajdonképpen megmentette őket a végső pusztulástól. Mózes olyan politikai manipulációs módszereket alkalmazott, aminek nyomán sikerült elnyernie a zsidók bizalmát és sikerült átvinnie rájuk az akaratát, és sikerült végrehajtatnia azokat a cselekményeket, amit ő maga kigondolt. Mózes tehát nem tett mást, mint amit a mai politikai kommunikáció naponta cselekszik, csak éppen az akkori primitív kommunikációs eszközök segítségével. De az ő manipulációi a közembernek szóltak, ami azonban a leegyszerűsítése nyomán egyúttal pontatlanságokat, sőt, abszolút hihetetlen állításokat tartalmaztak. Ilyeneknek tartja Spinoza az Isteni csodákat, amelyeket Mózes csupán a nyomatékosítás miatt mondott el. Ám ilyen pontatlanságokat a tudomány nem ismerhet el, hiszen abban precíz definíciókra van szükség, és minden következtetést szigorú logika alapján kell levezetni. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy ha valaki politikusnak áll be, akkor rákényszerül arra, hogy kisebb, nagyobb mértékben manipulálja a tömeget, amelyik nyilvánvalóan nem tekinthető tudományosan felkészült emberek sokaságának. Egy politikus sikerének az a kulcsa, hogy mennyire képes politikailag manipulálnia a közepesen, vagy az átlag alatt képzett tömeget. Ennek is megvan a maga tudománya, de ez meglehetősen távol áll attól a tudománytól, amelyikről én beszéltem korábban. Ezért láthatjuk azt, hogy amikor egy közismerten kiváló szaktudós mint politikus nyilatkozik meg, akkor úgy tűnhet számunkra, hogy éppen ő van becsokizva. A fontos itt most az, hogy ha egy tudós beáll a politikusok közé, akkor vagy mint tudós hitelteleníti el magát, vagy mint politikus válik hiteltelenné. Nos, én inkább választottam a tudományt és eszembe sem jutott az, hogy beálljak politikusnak és egy új pártot alakítsak.

 

 

Pedig egy új szocdem pártra tényleg nagyon nagy szükség lenne, amint azt helyesen állapította meg egy további hozzászóló. Ma ugyanis nincs egy echte szocdem párt. Az MSZP-t én nem tekintem szocdem pártnak, annak ellenére, hogy ők annak vallják magukat. Mint az MSZMP utódpártja ugyanis nagyon elhiteltelenítették magukat és ma már csak a túlélésükre játszanak. Még most volt elég szavazójuk ahhoz, hogy bejussanak a parlamentbe, és feltehetően lesz is a következő választás során. De mondjuk meg őszintén azt, hogy csak kevesen gondolják, hogy a puha diktatúrából átszármaztatott párt a liberális demokráciában valóban képes képviselnie a mai bérből és fizetésből élők politikai érdekeit. Nem hinném, és ezért létezhet az, hogy ez a jelentős számú társadalmi réteg gyakorlatilag eloszlik a létező pártok között, attól függően, hogy melyik pártot gondolják a legjobbnak a saját politikai érdekeinek a megjelenítőjének. Egészen másként nézett volna ki a mai helyzet, ha egy piacgazdaságban élő politikai rendszer alakította volna ki a mai pártstruktúrát, mert akkor természetes módon jöhetett volna létre egy erős és hiteles szocdem párt. De közbeszólt a létezett szocializmus, ami mindent megváltoztatott és mindent elrontott. Ez nyilván azt jelenti, hogy egy valódi szocdem pártnak, amelyik ma alakulhatna meg, ezektől a mai pártoktól kellene elszívnia a választóit ahhoz, hogy a legkisebb valószínűséggel bele tudjon szólni a választás kimenetelébe. S itt jutottunk el ahhoz a ponthoz, amikor már nem a jó szándék, nem az emberi akarat a döntő, hanem a pénz, és ebből van a legkevesebb azoknak, akik saját maguk is bérből és fizetésből élnek. Gondoljuk csak meg: ha egy ilyen politikus szembe menne a munkaadójával a politikai érdekeik védelme érdekében, akkor rövid úton az utcára tennék őt. Tehát egy ilyen pártot csak olyan politikusok hozhatnának létre, akik anyagilag függetleníteni tudják magukat a létfeltételeiktől, kellő pénzzel rendelkeznek ahhoz, hogy egy pártot létrehozzanak és működtessenek. De ki az a nagytőkés, aki ilyen dologra pénzt adna, különösen abban a tudatban, hogy kicsi a valószínűsége annak, hogy sikeres lesz, mellé még Orbán Viktor haragját is kivívhatná. Nos, ezek azok a tényezők, amelyek kétségessé teszik azt, hogy egy igazi szocdem párt alakulhasson ki.

 

 

Itt most senki se hivatkozzon arra, hogy Orbán Viktor lehetőséget adott arra, hogy bárki pártot alapítson, sőt, még költségvetési támogatást is ad hozzá. Számomra világos az, hogy ezt csupán azért csinálta meg, mert ezzel is tovább tudja darabolni az ellenzéket, még ha egyetlen kamupárt sem tud érdemben beleszólni a nagyok harcába. Egy új szocdem párt pénz hiányában nem sokra mehetne, mert egyszerűen nem képes megfinanszírozni a működtetését. Az sem mindegy, hogy kikből állna egy ilyen új párt. Emlékszünk arra, hogy Bajnai Gordonnak volt elég pénze ahhoz, hogy az Együtt nevű pártot létrehozza, és elvileg ők is a bérből és fizetésből élők politikai érdekeit akarták megjeleníteni. Ma már tudjuk azt, hogy hová jutottak: a pénz elúszott, ők pedig nem kerültek be a parlamentbe. Egy olyan politikai kalandor, mint Juhász Péter, nem lenne alkalmas arra, hogy egybe fogjon és eredményesen működtessen egy új szocdem pártot.

 

 

Tehát igen sok probléma adódik akkor, ha valaki egy valódi szocdem pártot akar létrehozni, és talán ezek átlátása és az ennek során adódó kétségek érzékelése is elriaszthatják a kísérletezőket a cselekvéstől. Ezért nem látom én a szociáldemokrácia jövőjét pozitívan és ezért sem próbálkozom egy új párt megalapításával.

 

 

Debrecen, 2018. 05. 02.



Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?













Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!